A Társulás
Alapítás, átalakulás 1995. októberében a Ráckevei Kistérség 19 településének, valamint Csepel polgármesterének összefogásával megalakult a Csepel-sziget és Környéke Önkormányzati Szövetség, amely 1996. júniusában Csepel-sziget és Környéke Területfejlesztési Önkormányzati Társulássá alakult. 2004. januárjában - Halásztelek csatlakozásával - immár 21 tagönkormányzattal rendelkezett a Szervezet. A jelenlegi, Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás létrehozásáról a Ráckevei Kistérséghez tartozó települési önkormányzatok polgármesterei a Területfejlesztési Önkormányzati Társulás 2004. szeptember 27-i Ülésén hozott Határozatukkal döntöttek. A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény alkalmazásában azonban a törvény mellékletében megjelölt kistérséget kellett és kell érteni, így Csepel Önkormányzata a továbbiakban már csak partnerként segíthette, és segíti azóta is a Ráckevei Kistérség munkáját. A Társulás szervezeti felépítése, működése A Társulás legfőbb döntéshozó szerve a Társulási Tanács. A Társulási Tanács a Társulásban résztvevő önkormányzatok polgármestereiből áll. A Társulás képviseletét a Társulás Elnöke, akadályoztatása esetén az Elnökhelyettes látja el. A Társulás a Társulási Tanács feladatainak végrehajtását és döntéseinek előkészítését önálló Munkaszervezete révén látja el. A Társulás Bizottságai - Pénzügyi Ellenőrző Bizottság, Elnöke Hoffman Pál, Tököl polgármestere, tagjai Magasitz Lajos, Szigetbecse és Varga József, Szigetújfalu polgármestere. - „Szigeti gerincút" előkészítő Bizottság, Elnöke Szabó József, Szigetszentmiklós polgármestere, tagjai Hoffman Pál, Tököl polgármestere és Szentgyörgyi József, Halásztelek polgármestere. - Turisztikai és Natúrpark ügyeivel foglalkozó Bizottság, Elnöke Dr. Dávid László, Ráckeve polgármestere, tagjai Dr. Gróf Bethlen Istvánné, Délegyháza és Kreisz László, Taksony polgármestere. - Egészségügyi Bizottság, Elnöke Bóna Zoltán, Dunavarsány polgármestere, tagjai Dr. Dávid László, Ráckeve polgármestere és Szabó József, Szigetszentmiklós polgármestere. - 51 számú főút ügyeivel foglalkozó Bizottság, Elnöke Dr. Répás József, Kiskunlacháza polgármestere, tagjai Bencze István, Dömsöd és Füzesi István, Áporka polgármestere. - Kistérségi Kerékpárút előkészítő Bizottság, Elnöke Szentgyörgyi József, Halásztelek polgármestere, tagjai Ifj. Baski Gábor, Makád és Lerner Henrik, Szigetszentmárton polgármestere. - RSD és Környezetvédelmi Bizottság, Elnöke Kreisz László, Taksony polgármestere, tagjai Lerner Henrik, Szigetszentmárton és Bencze István, Dömsöd polgármestere. A Társulás alaptevékenysége, főbb célkitűzései A Társulás a kistérségben lévő települések közigazgatási területén belül összehangolt fejlesztést valósít meg, közös társulási programokat alakít ki, és megteremti a fejlesztések megvalósításának pénzalapját; érdek- és forráskoordinációt végez. A Társulás elsődleges feladata az összehangolt települési érdekek alapján a térségi célok meghatározása és megvalósítása, hozzájárulva a versenyképesség és az életminőség javításához. Ennek érdekében a térség köz- és magánszereplői közötti együttműködés fórumainak megteremtésével, a párbeszéd és az érdekegyeztetés fenntartásával, a térségben lévő kreativitás felszínre hozásával, az együttműködés előmozdításával horizontális kommunikációt; a térség érdekeinek képviseletével, közvetítésével települési, megyei, regionális, központi szervekkel és nemzetközi szervezetekkel való egyeztetésével vertikális kommunikációt végez. Térségi szintű programelképzelések: - § Csepel-szigeti gerincút megvalósítása;
- § A térségi turizmusban rejlő lehetőségek kiaknázása szigeti kerékpárút és vízitúra bázis kiépítésével, valamint a kapcsolódó turisztikai termékek kiaknázása, a kistérség tömegközlekedési infrastruktúrájának fejlesztése;
- § A Ráckevei (Soroksári) Duna partvonalának a vízminőség, ökológia és az idegenforgalom által támasztott igényeknek megfelelő rehabilitációja (lobbi-tevékenység).
|